A szeptember 24-i frissítéssel rengeteg javítás és változtatás érkezett a WoW Forever bétába, de természetesen nem tűnt el minden probléma. A Blizzard a patch után frissítette a hivatalos Known Issues listát is, amelyen a korábbról megmaradt hibák mellett több, az új buildben ismert probléma is szerepel.
A friss lista alapján jelenleg a Cooldown Manager környékén akad a legtöbb új hiba, de a partyk és a world instance-ok működésével, a Stormwind minimappal, a Personal Resource Display-jel és több korábbi rendszerrel kapcsolatban is vannak még javításra váró problémák.
Tíz új ismert hiba került fel a szeptember 24-i build után
A Blizzard külön Known Issues – New September 24 részben gyűjtötte össze az új buildhez kapcsolódó problémákat. A tíz új hiba közül több az új Cooldown Manager működését érinti.
- A Banes és Curses követése nem működik megfelelően, ha elveszítjük a targetet, majd újra kijelöljük azt az ellenfelet, amelyen már aktív egy ilyen hatás.
- A Healthstone cooldownja jelenleg nem követhető.
- A Priest alapértelmezetten minden spellt követ.
- Az Arcane Blast nem követhető megfelelően.
- A Mage Mana Gem cooldownjának megfelelő követéséhez a Mage-nek egy további spellt is el kell castolnia.
- Party létrehozásakor vagy a csapat összetételének megváltoztatásakor előfordulhat, hogy a játékosok egy másik world instance-ba kerülnek.
- A pet cooldownok jelenleg nem követhetők.
- Az item enhancementek – például a Windfury vagy a Rogue poisonök – nem követhetők.
- Stormwind minimapján megjelenítési problémák vannak.
- A Personal Resource Display nem mutatja a combo pointokat.
A partykat érintő problémánál a Blizzard külön jelezte, hogy dolgoznak a működés javításán, és később további információt adnak róla. A Stormwind minimap megjelenítési hibáját szintén egy későbbi buildben tervezik javítani.
Tudnivalók a támogatásról
Korábbról is maradtak ismert hibák
A szeptember 24-i újdonságok mellett a hivatalos listán továbbra is számos korábban azonosított probléma szerepel. Ezek között egyszerű megjelenítési hibák, classokat és peteket érintő problémák, valamint közvetlenül a játékmenetre ható bugok is vannak.
- A Barber Chair használata LUA hibát okoz.
- A karakterek közötti friend funkció a bétában jelenleg ki van kapcsolva.
- A minimap bizonyos esetekben részben kilóghat a képernyőről.
- A Waylaid Crates nem működik megfelelően azoknál az itemeknél, amelyek maximális stackmérete kisebb a szükséges mennyiségnél. A Blizzard szerint ezt a következő béta buildben javítják.
- A Waylaid Crate: Apprentice Curiosities nem fogadja el a Greater Magic Essence-t, miközben tévesen engedi a Lesser Magic Essence kijelölését. A javítást a következő béta buildre ígérték.
- A Night Elf Priest Starshards racial képességére nem hat a Twilight Focus talent. A Blizzard szerint ezt a következő béta buildben javítják.
- A Retribution Paladin Vengeance talentje periodic critical strike hatására is aktiválódhat. A javítást a következő béta buildre tervezik.
- A Holy Strike egyes rankjai közötti fejlődés nem megfelelő. A Blizzard ezt a következő béta buildben javítja.
- A character pane nem jeleníti meg megfelelően a Level, Class és Title adatokat. Ez a funkció még fejlesztés alatt áll.
- A Create Firestone 3. és 4. rankjánál nem jelenik meg a létrehozott item tooltipjének megfelelő része. A javítást a következő béta buildre tervezik.
- A Warlock petek Mana értéke nem jelenik meg resource-ként a character sheeten, és a gazdától kapott scaling sincs feltüntetve megfelelően.
- A Warlock petek Health értékénél nem jelenik meg megfelelően a Staminából származó scaling.
- A Hunter és Warlock petek Hit chance értékénél nem látszik a gazdától kapott scaling coefficient.
- A Pet Expertise jelenleg nem jelenik meg sem a Hunter, sem a Warlock peteknél.
- A Pet Movement Speed character sheeten megjelenő információja nem a megfelelő alapértékeket mutatja yards per second formában.
- A casterek Glancing Blow esélye minden szinten hibás, és a Glancing Blow sebzéscsökkentése sem megfelelő.
- Melee karaktereknél a magasabb szintű ellenfelek elleni Glancing Blow damage reduction penalty hibás. Maga a Glancing Blow esély minden szinten megfelelő, és az azonos szintű ellenfelek elleni sebzéscsökkentés is helyesen működik.
- A Glancing Blow problémák miatt a character sheeten megjelenő Glancing Blow értékek sem pontosak.
- A Legacy System a Y gyorsbillentyűvel már a 25-ös szint elérése előtt is megnyitható. Ez LUA hibákat okoz az első és a harmadik fülön.
- Egyes játékosok nem tudják aláírni a guild chartereket. Ideiglenes megoldásként a Blizzard lehetővé tette, hogy a chartereket aláírás nélkül is le lehessen adni.
- Coldridge Valley felfedezésekor a terület nem jelenik meg megfelelően felfedezettként a térképen. A Blizzard szerint ezt a következő béta buildben javítják.
- A Cooldown Manager továbbra is fejlesztés alatt áll, és a teljes megvalósítás classonként eltérő állapotban van.
- A consumable-ökből és buffokból származó armor bónuszokra is rákerül a Bear Form armor szorzója.
- Az On-Next Attack képességek – például a Heroic Strike, Cleave vagy Raptor Strike – queue-zása kikapcsolja a spell queue window működését.
- Ha az Arcane Missiles channelingje közben sebzést kapunk, a képesség egy teljes sebzésű missile-t lőhet ki a csökkentett sebzésű változat helyett.
- A Resurrection Sickness időtartama alacsonyabb szinteken jelenleg nem megfelelő.
A lista alapján jól látszik, hogy nem minden fennmaradt probléma egyforma súlyú. Több hiba csak a character sheet vagy más UI-elemek által mutatott információt érinti, miközben például a Glancing Blow, a Bear Form armor szorzója vagy az On-Next Attack képességek spell queue-ra gyakorolt hatása közvetlenül a játékmenetbe is beleszólhat.
Több tételnél már azt is jelezte a Blizzard, hogy a javítás a következő béta buildben érkezik. Ide tartozik a két Waylaid Crate probléma, a Starshards és Twilight Focus kapcsolata, a Vengeance, a Holy Strike rankolása, a Create Firestone tooltipje és Coldridge Valley térképes hibája.
Két korábbi probléma már a Resolved Issues között szerepel
A szeptember 24-i frissítéssel a Blizzard két korábbi problémát áthelyezett a Resolved Issues részbe.
- Az Escaping Ban’ethil quest során Sentinel Lynessa Duskblossom túl gyorsan futott és túl gyakran használta a Strike képességét.
- A Snowbound quest a tervezettnél több XP-t adott.
A Blizzard mindkét problémát a Resolved Issues közé helyezte. Az Escaping Ban’ethil esetében azt írják, hogy a javítás a következő béta buildben érkezik, míg a Snowbound által adott XP mennyiségét szintén a következő buildben módosítják.
A lista továbbra is változhat
A Blizzard jelezte, hogy a Known Issues bejegyzést folyamatosan frissítik, ahogy egyes problémákat megoldanak vagy új hibákat azonosítanak. Mivel a WoW Forever továbbra is béta állapotban van, ez a lista sem tekinthető véglegesnek.
