A WoW: Forever béta újabb frissítése után a Blizzard az ismert hibák listáját is aktualizálta. Kaivax ezúttal is összegyűjtötte azokat a problémákat, amelyekről a fejlesztők már tudnak, és amelyekkel a játékosok a jelenlegi béta során találkozhatnak.
Az október 2-án látható frissítés teljes magyar fordítása:
Ismert hibák – új, október 1.
- Az egymás után láncolt spelleknél a következő cast precast effektjei és hangjai nem jelennek meg, illetve nem hallhatók addig, amíg az első cast be nem fejeződik.
- Például: ha elcastolsz egy Fireballt, majd rögtön utána egy másikat, az első Fireball castja befejeződik, de a kezed nem kezd el világítani, és az új Fireball castolásának recsegő hangja sem hallható. Csak miután a kezed visszaereszkedik az első Fireball castja után, indul el a következő Fireball precast animációja.
- Az ellenfelek hátulról is képesek Parryzni és Blockolni, ha a játékos túl közel áll hozzájuk. Amíg ezt nem javítják, a probléma elkerülhető azzal, ha nem állsz túl közel a célpontokhoz.
- A WoW: Forever teljes telepítési mérete nagyobb a tervezettnél. Dolgoznak a csökkentésén egy későbbi bétafrissítéshez.
- A Gamepad UI mód be- vagy kikapcsolása az aktív Edit Mode elrendezést visszaállítja az alapértelmezett presetre.
- A Scroll of Liminal Passage nem működik megfelelően.
- A Dwarf karakterek vízben még nem a frissített csobbanáshangokat használják. Ezt egy későbbi buildben már javították.
- Az Eureka bizonyos classoknál nem hat minden Damaging Spellre vagy Healing Spellre. Ezt egy későbbi buildben már javították.
- Több debuff, például a Faerie Fire és a Demoralizing Shout nem generál threatet.
- Azok a Mage-ek, akik megtanulják a Researchöt, bizonyos esetekben nem tudnak hozzáférni.
A Warrior Dual Wield Specialization jelenleg a main hand és az off-hand számára is 2/4/6/8/10% hit chance-et ad. Ennek csak az off-handre kellene vonatkoznia.Frissítés: ezt a hibát az október 2-i Beta buildben javították.- A Retribution Aura a Paladin spell powerje helyett a célpont spell powerjét használja.
- A „Break A Few Eggs” questhez szükséges Taillasher Eggek nem respawnolnak olyan gyorsan, mint kellene. Ezt egy későbbi buildben javítják.
- Anduin Wrynn – és sok más gyerek – akaratlanul is sapkát visel. Már dolgoznak azon, hogy levegyék róluk, de folyton kuncognak és elszaladnak, így ez eltart még egy darabig.
A lista egyik pontja tehát már ki is pipálható: a Dual Wield Specialization hibáját az október 2-i buildben javították. Több más problémánál a Blizzard már jelezte, hogy a javítás elkészült vagy egy későbbi buildben érkezik. Anduin és a többi gyerek sapkájával viszont egyelőre úgy tűnik, még meggyűlik a fejlesztők baja. 😄
