A WoW Forever béta hibák listája már a teszt első óráiban elkezdett szépen gyarapodni, és hát… béta. 😃 A több tízezres login sorok után azok is gyorsan találtak elfoglaltságot, akiknek végül sikerült bejutniuk: előkerült jó pár kisebb-nagyobb probléma is.
A Blizzard már a rajtnál közzétette a jelenleg ismert hibák hivatalos listáját. Van köztük egyszerű UI-hiba, néhány furcsán működő talent, pet stat probléma és olyan bug is, amelyre már a következő béta buildben érkezik a javítás.
UI és általános hibák
- A Barber Chair használata LUA hibát okozhat.
- A karakterek közötti friend funkció jelenleg ki van kapcsolva a bétában.
- A minimap bizonyos esetekben részben kilóghat a képernyőről.
- A Character Pane jelenleg nem minden esetben jeleníti meg megfelelően a karakter szintjét, classát és title-jét. A javítás folyamatban van.
Legacy System
A Legacy System normál esetben csak 25-ös szinttől lenne elérhető, a Y gyorsbillentyűvel azonban már korábban is meg lehet nyitni.
Ha ezt 25-ös szint előtt tesszük meg, az első és a harmadik fül megnyitása LUA hibákat okozhat.
Talentek és képességek
- A Night Elf Priest Starshards racial képessége jelenleg nem kapja meg a Twilight Focus talent bónuszát. A javítás a következő béta buildben érkezik.
- A Retribution Paladin Vengeance talentje periodikus critical strike-ok hatására is aktiválódhat. A javítás a következő buildre elkészült.
- A Paladin Holy Strike magasabb rankjai jelenleg nem megfelelően skálázódnak. Ezt is javítják a következő béta buildben.
- A Warlock Create Firestone Rank 3 és 4 képességeinél nem jelenik meg megfelelően a létrehozott tárgy tooltipje. A javítás már elkészült a következő buildhez.
Hunter és Warlock pet problémák
A petek karakterlapján jelenleg több stat sem megfelelően jelenik meg. Ezek nagy része kijelzési probléma, és a Blizzard már dolgozik rajtuk.
- A Warlock peteknél nem jelenik meg megfelelően a Mana, illetve annak gazdától kapott scalingje.
- A Warlock petek karakterlapján a Staminából származó Health scaling sem megfelelő.
- A Hunter és Warlock petek Hit chance értékénél nem látszik megfelelően a gazdától kapott scaling.
- A petek Expertise értéke jelenleg nem jelenik meg.
- A petek Movement Speed adata sem a megfelelő alapértéket mutatja a karakterlapon.
Glancing Blow problémák
A Glancing Blow rendszerrel is akadnak még problémák.
Castereknél jelenleg hibás lehet mind a Glancing Blow esélye, mind az általa okozott sebzéscsökkentés.
Melee karaktereknél maga a Glancing Blow esély megfelelően működik, és az azonos szintű ellenfeleknél alkalmazott sebzéscsökkentés is helyes. A nálunk magasabb szintű ellenfelek elleni sebzéscsökkentési érték viszont jelenleg hibás.
Emiatt a karakterlapon megjelenő Glancing Blow értékek sem minden esetben pontosak. A Blizzard dolgozik a javításon.
Waylaid Crates
- A Waylaid Crates nem működik megfelelően olyan tárgyaknál, amelyek maximális stackmérete kisebb, mint a teljesítéshez szükséges mennyiség. A javítás a következő buildben érkezik.
- A Waylaid Crate: Apprentice Curiosities jelenleg nem fogadja el a Greater Magic Essence-t, miközben tévesen engedi a Lesser Magic Essence kiválasztását. Ez is javítva lesz a következő buildben.
Quest és world hibák
- Teldrassilban az Escaping Ban’ethil küldetés során Sentinel Lynessa Duskblossom a kelleténél gyorsabban fut, és folyamatosan használhatja a Strike képességét. A javítás a következő buildben érkezik.
- Coldridge Valley jelenleg nem válik felfedezett területté a térképen akkor sem, ha bejárjuk. Ezt szintén a következő buildben javítják.
Guild Charter probléma
Egyes játékosok jelenleg nem tudják aláírni a Guild Chartereket.
Amíg a Blizzard dolgozik a hiba végleges javításán, ideiglenes megoldásként lehetővé tették, hogy a Guild Chartert aláírások nélkül is le lehessen adni.
A lista még biztosan változni fog
Ez természetesen csak a béta első napján hivatalosan ismert hibák listája. A Blizzard jelezte, hogy folyamatosan frissíteni fogják, ahogy új problémák kerülnek elő, illetve a meglévőket kijavítják.
És valószínűleg lesz még mit hozzáírni. Több tízezer játékost egyszerre ráengedni egy frissen induló bétára általában elég hatékony módszer arra, hogy előkerüljenek azok a hibák is, amelyek addig valahogy sikeresen elbújtak. 😃
Ha ti is találkoztatok olyan hibával a WoW Forever bétában, amely nem szerepel a fenti listában, írjátok meg kommentben! Kíváncsiak vagyunk, nálatok milyen furcsaságok kerültek elő. 😃
