A WoW Forever új névrendszere a jelek szerint jócskán megmozgatta a játékosok fantáziáját, de a Blizzard most egyértelművé tette: attól, hogy bétáról van szó, a névadási szabályok ugyanúgy érvényesek.
A téma a Blizzard Customer Support fórumán került elő, miután egy játékos arra panaszkodott, hogy elvesztette a WoW Forever béta-hozzáférését, de nem tudta, pontosan miért történt. Vrakthris, a Blizzard Customer Support munkatársa szerint az érintettnek e-mailt kellett kapnia az indoklással, amelyben a problémás karakternevet is feltüntették.
Vrakthris – Blizzard Customer Support
„A karakterneveknek a bétában is meg kell felelniük a névadási szabályzatunknak. Ha megsérted ezeket a szabályokat, az a béta-hozzáférés eltávolítását eredményezheti.”
A játékos azzal érvelt, hogy a WoW Forever új, kereszt- és vezetéknevet is használó rendszere még tesztelés alatt áll, ezért szerinte az ilyen esetek inkább azt mutatják meg, hol szorul finomhangolásra a rendszer.
A Blizzard válasza erre is elég egyértelmű volt. Vrakthris szerint itt nem a rendszer finomhangolásáról van szó: a nem megfelelő nevekre vonatkozó szabályok már léteznek, és a béta sem jelent kivételt alóluk. A kereszt- és vezetéknevek kombinációja ugyan több lehetőséget ad a kreatív névválasztásra, de a végeredménynek továbbra is meg kell felelnie a Blizzard szabályainak.
A problémás neveket a játékosok jelenthetik, a WoW Forever fejlesztőcsapata pedig foglalkozik a hozzájuk eljutó esetekkel. Mivel a bétát elsősorban a QA és a fejlesztőcsapat kezeli, a szabályok betartatása is főként hozzájuk tartozik. Ha valaki úgy gondolja, hogy tévedésből veszítette el a hozzáférését, lehetősége van fellebbezni.
Érdemes tehát kétszer is meggondolni, milyen nevet kap az a frissen létrehozott karakter. Egy rosszul elsült poénért ugyanis nem feltétlenül csak egy névváltoztatás jár: akár a WoW Forever béta is ugorhat.
