A Blizzard újabb hivatalos Class Deep Dive-ot adott ki a World of Warcraft: Foreverhez, ezúttal a Priest és a Warrior került sorra. Mindkét class megtartja a klasszikus alapjait, de új baseline képességek, átdolgozott talentek és több komolyabb mechanikai változás is érkezik.
A talentek továbbra is level 10-től érhetők el, és megmaradnak a 11, 21 és 31 pontos kiemelt talentek, mellettük pedig a Foreverben megjelenik az új, 16 pontos mérföldkő. A talentek módosításához – beleértve a Legacy talenteket is – class trainert kell felkeresni, a Dual Specialization pedig level 40-től válik elérhetővé.
A Blizzard külön jelezte, hogy a most bemutatott képességek és talentek a béta során még változhatnak.
Priest – több szabadság a Light és Shadow között

A Priest továbbra is Discipline, Holy és Shadow irányban építhető, de több korábban korlátozott képesség válik általánosan elérhetővé. A Fear Ward és a Devouring Plague például race-től függetlenül minden Priesthez eljut, miközben a racial spelleket is alaposan átnézték.
a jövőben is magyarul és reklámmentesen olvashasd. ☕
Tudnivalók a támogatásról

Priest – alapképességek és racial spellek
Megnyitás
- Fear Ward: level 20-tól minden Priest megtanulhatja, race-től függetlenül.
- Devouring Plague: szintén level 20-tól minden Priest számára elérhető.
- Fade: megduplázódik a threatcsökkentő hatása.
- Prayer of Healing: már nem kizárólag a Priest saját partyját gyógyítja. A kiválasztott célpont partyjának minden tagját és azok petjeit gyógyítja.
- Shadow Word: Death: új baseline képesség level 32-től. Azonnali Shadow damage-et okoz, de ha nem öli meg a célpontot, a Priest a saját maximális Healthjének 10%-át sebződésként megkapja. Cooldownja 15 másodperc.
- Divine Spirit: baseline képességgé válik, level 30-tól tanulható.
- Renew: ugyanazon a célponton egyszerre több Priest Renewja is aktív lehet.
Gnome
- Confounding Flash: level 10-től tanulható. Legfeljebb öt közeli ellenfelet három másodpercre összezavar. A hatás sebződésre megszakad. 0,5 másodperces cast time, kétperces cooldown.
- Contingency Plan: level 20-tól tanulható. 30 másodperces ward kerül egy baráti célpontra. Ha annak Healthje 35% alá esik, azonnal kap egy damage absorb shieldet és egy heal-over-time hatást. Mindkettő stackelhet a Renew és Power Word: Shield hatásaival. Ötperces cooldown, instant cast.
Dwarf
- Desperate Prayer: változatlan marad.
- Chastise: level 20-tól tanulható. Sebzi és két másodpercre helyhez köti a célpontot. Csak Humanoid ellen használható. Instant cast, kétperces cooldown.
Human
- Divine Grace: level 10-től tanulható. Azonnal gyógyít egy 50% Health alatti baráti célpontot, és eltávolítja róla a Weakened Soult. Saját magára a Priest nem használhatja. Ötperces cooldown.
- Feedback: változatlan marad.
Night Elf
- Starshards: továbbra is level 10-től tanulható. Jelentősen nő a sebzése, viszont 30 másodperces cooldown kerül rá.
- Elune’s Grace: továbbra is level 20-tól tanulható. 15 másodpercre 50%-kal csökkenti annak esélyét, hogy melee vagy ranged támadások eltalálják a Priestet. A hatás akkor is megszűnik, ha három támadás már elhibázta. Ötperces cooldown.
Troll
- Hex of Weakness: változatlan marad.
- Shadowguard: változatlan marad.
Undead
- Touch of Weakness: változatlan marad.
- Dark Sacrifice: level 20-tól tanulható. A Priest a saját Healthjét feláldozva idővel Manát nyer vissza, a visszanyert Mana mennyiségét pedig a Spirit növeli.
Priest talentváltozások

Discipline talentváltozások
Megnyitás
A Discipline még erősebben építhet a shieldelésre, miközben a sebzés és a healing között is több átjárást kap.
- Power in Light: új első soros talent. Növeli a Smite és Penance sebzését azokon a célpontokon, amelyeken aktív a Priest Holy Fire-ja.
- Wand Specialization: már két talentpontból biztosítja ugyanazt a bónuszt.
- Twin Disciplines: új első soros talent, amely növeli az instant spellek sebzését és gyógyítását.
- Silent Resolve: már a Stun, Fear és Silence hatások időtartamát is csökkenti.
- Holy Precision: legfeljebb 18%-kal növeli a Holy spellek hit chance-ét. A cél, hogy a healing Priestegeknek ne kelljen hit chance-es geart használniuk.
- Improved Power Word: Shield: talentpontonként valamivel nagyobb bónuszt ad.
- Mental Agility: a negyedik sorból a harmadikba kerül. Három talentpontból biztosítja ugyanazt a hatást, és már a Smite-ra és Holy Fire-ra is érvényes.
- Meditation: jelentősen nő a Spiritből származó Mana-regenerációs előnye.
- Improved Inner Fire: nagyobb Armor bónuszt ad, és az Inner Fire charge-ainak számát is növeli.
- Mental Strength: Mana helyett nagyobb százalékos Intellect bónuszt ad.
- Soul Warding: új 16 pontos kiemelt talent. Csökkenti a Power Word: Shield cooldownját és manaköltségét. Előfeltétele az Improved Power Word: Shield.
- Improved Mana Burn: erősebben csökkenti a Mana Burn cast time-ját.
- Penance: új 21 pontos kiemelt talent. Két másodpercig channelingelhető, cooldownja 12 másodperc. Ellenfélre használva másodpercenként sebez, szövetségesre használva másodpercenként gyógyít.
- Renewed Hope: új talent, amelyhez Soul Warding szükséges. Weakened Soul alatt növeli többek között a Flash Heal, Binding Heal, Greater Heal és Penance critical strike esélyét. Ezek a gyógyítások egyben csökkentik a Weakened Soul hátralévő időtartamát.
- Divine Aegis: a critical healek 12 másodperces absorb shieldet hoznak létre a célponton a gyógyítás egy részének megfelelő értékben. A hatás nem stackel.
Kikerülő talentek: az Unbreakable Will beolvad a Silent Resolve-ba, az Improved Power Word: Fortitude és Divine Spirit baseline lesz, a Force of Will pedig kikerül.

Holy talentváltozások
Megnyitás
- Twilight Focus: a korábbi Healing Focus. Mostantól minden spell castolásánál pushback protectiont ad, viszont kettő helyett három talentpontba kerül.
- Blessed Recovery: akkor is aktiválódhat, ha egyetlen támadás a Priest maximális Healthjének több mint 30%-át sebzi.
- Inspiration: minden nem periodikus critical heal aktiválhatja.
- Improved Healing: már a Penance és Prayer of Mending manaköltségét is csökkenti.
- Searing Light: átdolgozzák. Minden Holy damage-et növel, bár kisebb százalékban, a Holy Fire pedig esélyt ad arra, hogy a következő Holy Nova ne kerüljön Manába.
- Binding Heal: új 16 pontos kiemelt talent. Cooldown nélküli spell, amely egyszerre gyógyítja a Priestet és az aktuális célpontját. Cast time-ja 1,5 másodperc.
- Litany of Light: healing spell használatakor visszatéríti annak manaköltségének egy részét, ha az adott spell neve eltér az előzőleg használt healing spelltől.
- Spiritual Guidance: a spell damage bónusza nagyjából a healing bónusz harmadára csökken.
- Spiritual Healing: három talentpontból adja ugyanazt a bónuszt.
- Prayer of Mending: új 31 pontos kiemelt talent, amelyhez Spirit of Redemption szükséges. 30 másodperces hatást rak a célpontra. Amikor az sebzést kap vagy nem periodikus gyógyítást kap, a spell gyógyít és elhasznál egy charge-ot, majd egy 20 yardon belüli másik party- vagy raidtagra ugrik. Összesen ötször gyógyíthat, cooldownja 10 másodperc.
Kikerülő talentek: Improved Prayer of Healing és Lightwell.

Shadow talentváltozások
Megnyitás
- Shadow Focus: a második sorból az elsőbe kerül. Resist chance csökkentése helyett növeli a Shadow spellek hit chance-ét.
- Shadow Affinity: valamivel erősebb threatcsökkentést ad a Shadow spelleknek.
- Shadow Reach: a negyedik sorból a másodikba kerül, és két talentpontból biztosítja ugyanazt a hatást.
- Improved Psychic Scream: előfeltétele lesz a Blackout.
- Improved Mind Flay: új harmadik soros talent. Növeli a Mind Flay sebzését és hatótávolságát, cserébe gyengíti a movement speed lassítását.
- Vampiric Embrace: a harmadik sorba kerül, és 16 pontos kiemelt talent lesz. 30 másodpercig tart, cooldownja egy perc.
- Shadow Weaving: már csak a talentet használó Priest sebzésére hat, nem segíti a party vagy raid többi tagját. A damage bónusz is csökken.
- Silence: többé nem igényli az Improved Psychic Screamet.
- Devouring Contagion: új ötödik soros talent. Csökkenti a Devouring Plague manaköltségét. Ha a fertőzött célpont meghal, a Devouring Plague egy öt yardon belüli új ellenfélre ugrik a hátralévő időtartammal.
- Early Demise: új hatodik soros talent. Növeli a Shadow Word: Death critical strike esélyét 20% Health alatti célpontokon.
- Shadowform: minden nem healing spell használható benne. A Shadow spellek manaköltsége 50%-kal csökken, critical strike sebzésbónuszuk 100%-kal nő, ugyanakkor a Shadowform által adott általános Shadow damage bónusz kisebb lesz.
Kikerülő talent: Improved Vampiric Embrace.
Mit jelent mindez a Priest számára?
A Priest továbbra is az egyik legsokoldalúbb healer marad: közvetlen healek, HoT-ok és absorb shield-ek egyaránt rendelkezésére állnak. A Discipline még erősebben támaszkodhat a Power Word: Shieldre, miközben a Holy több új healing eszközt kap.
A Shadow továbbra is elsősorban DoT sebzésre épít. A Priest gyenge pontja sem tűnik el: clothot visel, és kevés saját eszköze van arra, hogy kiszabaduljon egy veszélyes helyzetből, ezért továbbra is sokat számít a társak tankingja és crowd controlja.
Warrior – átdolgozott Rage és nagyobb szabadság a stance-ek között

A Warrior változásainak egyik legfontosabb része maga a Rage-rendszer. Emellett több korábbi talent baseline-ná válik, bekerül a Victory Rush, és a nagy defensive/offensive cooldownok sem lesznek többé egymáshoz kötve.
A Blizzard azt is jelezte, hogy a Forever bétában jelenleg vannak hibák a Rage generation működésében, ezek okát még vizsgálják.

Warrior – Rage és alapképességek
Megnyitás
Rage generation
- Sebződésből kapott Rage: az eredeti képlet alapjai megmaradnak, de a számítás figyelmen kívül hagyja az Armort. A rendszer úgy számol, mintha mindig 50%-os Armor damage reduction lenne aktív.
- Az absorb hatások szintén nem csökkentik a kapott Rage-et, így például a Power Word: Shield sem rontja a Warrior Rage generationjét.
- Sebzésből kapott Rage: teljesen normalizálják, és a Rage mennyisége a sebzést okozó weapon speedjétől függ.
- A critical strike-ok ismét extra Rage-et adnak: egy crit 75%-kal több Rage-et generál, mint egy normál találat.
Alapképességek
- Tactical Mastery: level 14-től baseline képesség. Stance váltásakor 10 Rage megtartható, amit Arms talentekkel tovább lehet növelni.
- Victory Rush: level 20-tól tanulható. Egy megfelelő ellenfél megölése után 20 másodpercig aktiválódik. Az instant támadás sebzése Attack Powerből is skálázódik, és visszagyógyítja a Warrior maximális Healthjének 10%-át. Cooldownja 30 másodperc.
- Recklessness: többé nem osztozik cooldownon a Shield Wall-lal és Retaliationnel.
- Retaliation: külön cooldownra kerül, amely 15 percre csökken.
- Shield Wall: szintén külön cooldownra kerül, amely 15 percre csökken.
- Rend: jelentős Attack Power scalinget kap.
- Thunder Clap: jelentős Attack Power scalinget kap, és Defensive Stance-ben is használható lesz. Cooldownja hat másodpercre nő, threatjét pedig ennek megfelelően újrahangolják.
- Battle Shout: az Attack Power bónusza csökken, mivel mindkét frakció hozzáfér Paladin és Shaman buffokhoz, viszont az Improved Battle Shout korábbi bónusza baseline lesz.
- Sunder Armor: akkor is használható, ha a célponton már erősebb Expose Armor van. Az általa generált threat Attack Powerből is skálázódik.
Warrior talentváltozások

Arms talentváltozások
Megnyitás
- Improved Tactical Mastery: a korábbi Tactical Mastery talent. Minden talentpont további 3 Rage megtartását engedi stance váltásakor, legfeljebb 25 Rage-ig.
- Improved Overpower: a harmadik sorból a másodikba kerül.
- Anger Management: a tooltip egyértelműbb lesz, a működése nem változik.
- Spearing Strike: új 16 pontos kiemelt talent. Instant támadás 15 Rage költséggel és 20 másodperces cooldownnal. Weapon damage-et okoz és leszállítja a célpontot a mountjáról. Mounted célpont, Dragon vagy Giant ellen dupla sebzést okoz.
- Bloodthrill: új ötödik soros talent. Renddel érintett ellenfél elleni main-hand támadások eséllyel hat másodpercre aktiválják az Overpowert.
- Weaponmaster: új ötödik soros talent, amely egyetlen talentben egyesíti a korábbi weapon specializationöket. Axe és Polearm critical strike chance-et ad, Mace és Staff figyelmen kívül hagyja a célpont Armorjának egy részét, Sword használatakor pedig esély van egy extra melee auto attackra.
- Improved Slam: a Fury fából az Arms hatodik sorába kerül és átdolgozzák. Két talentpontos lesz, csökkenti a Slam cooldownját, global cooldownját és cast time-ját, a Slam pedig nem késlelteti vagy szakítja meg a melee auto attack swinget.
Kikerülő talentek: Axe Specialization, Mace Specialization, Sword Specialization és Polearm Specialization. Ezek hatásait a Weaponmaster foglalja össze.

Fury talentváltozások
Megnyitás
- Booming Voice: többé nem növeli a Shoutok időtartamát, ez a bónusz baseline lesz.
- Iron Will: a Protectionből az Arms második sorába kerül. Resist chance helyett a Stun hatások időtartamát csökkenti.
- Unbridled Rage: nő az aktiválódási esélye. Kétkezes fegyver használatakor 2 Rage-et ad.
- Improved Cleave: bonus damage helyett a Cleave Rage-költségét csökkenti.
- Blood Craze: akkor is aktiválódhat, ha egyetlen támadás a Warrior maximális Healthjének több mint 20%-át sebzi, valamint akkor is, amikor a Warrior Bloodthirsttel talál el egy célpontot.
- Boundless Rage: új harmadik soros talent, amely növeli a maximális Rage-et.
- Dual Wield Specialization: az off-hand fegyverek hit chance-ét is növeli.
- Raging Blows: új 16 pontos kiemelt talent. Dual wield használatakor a Whirlwind mindkét fegyverrel talál, emellett csökkenti a Cleave Rage-költségét.
- Enrage: átdolgozzák. Bármilyen elszenvedett sebzés eséllyel aktiválhatja.
- Precision: új ötödik soros talent, amely növeli a hit chance-et.
- Death Wish: aktív állapotban már nem az Armort és Resistance-eket csökkenti, hanem minden elszenvedett sebzést növel.
- Flurry: az általa adott maximális attack speed bónusz 5%-kal csökken.
- Bloodthirst: többé nem gyógyítja a Warriort. Ehelyett találatkor 10 másodpercre 10%-kal növeli a movement speedet. A sebzés új alapértéket kap, és kevésbé erősen skálázódik Attack Powerből.
Kikerülő talentek: Improved Demoralizing Shout és Improved Battle Shout – mindkettő hatása baseline lesz.

Protection talentváltozások
Megnyitás
- Shield Specialization: Block esetén 1 helyett 5 Rage generálására ad esélyt.
- Anticipation: talentpontonként kétszer annyi Defense Skillt ad.
- Improved Bloodrage: már nemcsak a Bloodrage kezdeti Rage-ét, hanem az idővel generált Rage mennyiségét is növeli.
- Master of Defense: új harmadik soros talent, amelyhez Shield Specialization szükséges. Shield használata mellett dodge vagy parry esetén esélyt ad 5 Rage megszerzésére.
- Improved Revenge: átdolgozzák. Stun chance helyett a Revenge sebzését növeli.
- Defiance: Defensive Stance-ben csak felszerelt shield mellett növeli a threatet.
- Improved Disarm: a Disarm időtartama helyett annak cooldownját csökkenti.
- Vanguard: új 16 pontos kiemelt talent. Lehetővé teszi a Charge használatát Defensive Stance-ben.
- Improved Shield Wall: átdolgozzák, és jelentősen csökkenti a Shield Wall cooldownját.
- Bastion: új ötödik soros talent. Shield használata közben növeli az összes okozott sebzést.
- Focused Rage: új hatodik soros talent, amely minden offensive ability Rage-költségét csökkenti.
- Shield Slam: erősebben skálázódik Block Value-ból.
Kikerülő talentek: Improved Shield Block és Improved Taunt baseline lesz, a One-Handed Weapon Specialization pedig megszűnik.
Mit jelent mindez a Warrior számára?
A Warrior továbbra is tankként és melee damage dealerként működik, de a Forever több régi kötöttséget is fellazít. A stance-váltás kevésbé büntető, több fontos képesség kerül baseline-ba, a Protection pedig új Rage-forrásokat és nagyobb mozgásteret kap.
Az Arms erősebben építhet a fegyverválasztásra és a kétkezes játékra, míg a Fury dual wield és sustained damage iránya megmarad. A Warrior továbbra is erős buffokat, debuffokat és több célpont ellen is komoly melee nyomást tud biztosítani, miközben az egyik régi gyengesége is megmarad: kevés eszköze van arra, hogy nagyobb elszenvedett sebzés után saját magát helyrehozza.
A Priest és Warrior változásai még nem véglegesek. A Blizzard a béta során tovább figyeli a classok működését dungeonökben, PvP-ben és az open worldben, így a most bemutatott képességek és talentek még módosulhatnak.
