A WoW Forever level 30-as bétaszakaszának megnyitása után nem kellett sokat várni az első komolyabb felfedezésekre. Egy Shaman játékos végigcsinálta az új class questchaint, amelynek végén három fegyver közül választhat, ráadásul egy shieldet is kap mellé.
A quest már ténylegesen teljesíthető a bétában: a játékosok nem egyszerűen datamining során találták meg a rewardokat, hanem a teljes questchainen végighaladva megszerezték őket.

A Shaman is megkapta a maga level 30-as weapon questjét
A Classic játékosok számára jól ismert a Warrior level 30-as class questje és annak egyik legnépszerűbb rewardja, a Whirlwind Axe. Úgy tűnik, a WoW Foreverben más classok is kaphatnak hasonló, komolyabb questchaineket.
Az első ilyen felfedezés a Shamant érinti. A Redditen u/MrPhage1 számolt be róla, hogy sikerült végigcsinálnia a questet és megszereznie az egyik új fegyvert, a Rage of the Stormot.

Nem egy rövid class questről van szó
A játékos beszámolója alapján a questchain a Wind Totemhez kapcsolódó quest után válik elérhetővé. Az első feladatok egyike Razorfen Kraulba küldi a Shamant, ahol a dungeon utolsó bossától kell megszerezni egy quest itemet.
Ezután összesen 20 Totemet kell összegyűjteni Azeroth különböző részein:
- 5 Totem – Murlocok, Dustwallow Marsh
- 5 Totem – Centaurok, Desolace
- 5 Totem – Lost One-ok, Swamp of Sorrows
- 5 Totem – Troggok, Badlands
A beszámoló szerint ezek ráadásul jóval level 30 feletti mobok: több helyen level 34–39 körüli ellenfelekkel kell számolni. A játékos nagyjából 25%-os drop rate-et tapasztalt, ez azonban nem hivatalos érték, csak a saját tapasztalata.
A végén egy kemény elite event vár
A Totemek összegyűjtése után a quest Thousand Needlesbe vezet. Itt több hullámban érkező Elementalokat kell legyőzni, majd a végén egy magasabb szintű elite ellenfelekkel zajló harc következik.
A játékos beszámolója szerint az utolsó hullámban egy körülbelül level 39–40-es elite Quilltusk és egy elite Water Elemental is megjelenik. Vagyis hiába level 30-as class questről beszélünk, a teljesítését láthatóan nem egy egyszerű solo feladatnak tervezték.
A questchain végül Alterac Mountainsbe vezet, ahol átvehető a jutalom.
a jövőben is magyarul és reklámmentesen olvashasd. ☕
Tudnivalók a támogatásról
Három fegyver közül lehet választani
A quest végén három különböző Shaman játékstílushoz készült fegyver közül lehet választani: a Rage of the Storm az Enhancement, a Lightning’s Grasp az Elemental, míg a Tidebringer’s Claw a healer irányhoz kínál rewardot.



A Rage of the Storm volt az a fegyver, amelyet a questet felfedező játékos választott a teljesítés végén.
Shield is jár a fegyver mellé
A választott fegyver mellett a Shaman az Elementalist’s Guard shieldet is megkapja, vagyis a quest jutalma nem csak az egyik választható fegyverből áll.

Lehetnek még hasonló class questek
A Shaman quest arra utal, hogy a WoW Foreverben más classoknál is előkerülhetnek hasonló level 30-as weapon questek. A Warrior klasszikus Whirlwind weapon questje mellett most már a Shamannak is van saját, komoly rewardokat adó questchainje.
A level 30-as béta tartalmainak felfedezése még javában zajlik, így könnyen lehet, hogy további class-specifikus questek és rewardok is előkerülnek.
Az írás az Icy Veins cikke és a játékosok béta során szerzett tapasztalatai alapján készült.
